Télapó / Mikulás

Donászy Magda: Télapóka
Télapóka öreg bácsi,
hóhegyeken éldegél.
Hóból van a palotája,
kilenc tornya égig ér.
Miklós-napkor minden évben
tele tömi puttonyát,
mézes-mázos ajándékkal
szánkázik az úton át.
Pilinkélnek kósza pelyhek,
betakarnak rétet berket,
mindent beföd puha hó,
készülődhet Télapó.
Csengettyűs szán vígan csusszan,
hat rénszarvas nagyot szusszan,
s fölröppen, mint víg rigó,
útnak indul Télapó




Zelk Zoltán: Mikulás


















Fekete István: Miklós-reggel






Donkó László: Leselkedő



Honlapom: http://alliteracio.gportal.hu
Blogom: http://alliteracio.freeblog.hu
Szerelmes versek, képek, idézetek

































































HONLAPOM (verseim, képeim karaoke dalaim):
Verseim a facebookon:
NÉVNAP




































































HONLAPOM (verseim, képeim, karaoke dalaim)--> http://alliteracio.eoldal.hu
*
...
ÜDVÖZLÉSEK
(jó reggelt, szép napot, jóéjt, kellemes hétvégét, stb)


































































HONLAPOM (verseim, képeim, karaoke dalaim) --> http://alliteracio.eoldal.hu
.
Gyertyagyújtáshoz képek



































Még több kép itt:![]()
http://alliteracio.gportal.hu/gindex.php?pg=3300645

Anyák Napja
(anyák napi versek, képek, képeslapok)

Nadányi Zoltán:
Anyu
Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajom, gondom.
Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!
Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.
Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.
„Anyu, anyu! Anyu!”
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.
"Anyu, anyu, anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.
Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.
Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.
Devecseri László:
Édesanyák köszöntése
Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy ezután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.
Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk!
Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek a szemedben...
Én ezért most, mondd, mit tettem?
Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból.
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!
Mindig, mint a mai napon:
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozol tenyeremben,
patak csobog énekemben.
Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kívánod:
künn a mezőn csikó szalad,
a patakban aranyhalak.
A kötényed csuda-jószág,
onnan hallok fecske-nótát:
Le- leszáll a füsti fecske
édesanyám kötényébe.
Nem tapaszt ő vízzel, sárral,
elégedett e szállással.
Hajnalunkkal együtt ébred,
Nap szól néki: fénye ének.
Le- leszáll a füsti fecske
édesanyám kötényébe:
onnan indul messze-messze,
várja majd a kötény-fészek,
új tavasszal visszatérhet!
A kötényed csuda-jószág:
ezer titkot rejteget,
szemedből a meleg jóság
el is ringat engemet.
Kötényedből aranyalma
kelteget majd egy új napra.
Tart az álom, tart az éjjel:
a titkodat elmesélem.
Ezüst holdat, arany napot,
éjjel égről gyöngy-csillagot,
Tejútról a fénylő csendet,
szemeidbe elrejtetted.
Kötényedből aranyalma:
kelteget most az új napra.
Szép, s jó reggelt, édesanyám:
mindig-mindig vigyázz reám!
Hogyha reám te vigyázol:
nyugodt lehet minden álmom.
Minden napon, minden éjen:
szereteted elkísérjen!
Szeretetem elkísérjen:
minden napon, minden éjen!
Átváltozom, csoda leszek,
minden varázst érted teszek!
Napraforgó fényre fordul,
én tehozzád szólhatok:
- Édesanyám! Hozok néked
messzi-égről csillagot.
Ám, ha őket el nem érem,
a szemedet keresem,
belenézek és megértem:
mily nagy kincs vagy énnekem.
Fénylőbb, szebb a csillagoknál,
minden égi ragyogásnál
az, amit én tőled kaptam,
e szépséges nagy titok:
HOGY A GYERMEKED VAGYOK!

Dsida Jenő:
Hálaadás
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!


Nagy Ferenc
Édesanyám
Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
Amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben - ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz, és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
A nagymamánál jó,
csak ott jó igazán.
A nagymamának sok keze van,
de ez igaz ám!
Egyik kezével főz,
a másikkal mosogat,
a harmadikkal fejemen
egy dudort borogat.
A nagymamánál jó,
mert ott van nagyapa,
aki a mezőről tücsökszavú
estét hoz haza.

Azt kérdezed tőlem
hogyan vártalak?
Mint az éjszakára
fölvirrad a nap,
mint a délutánra
jön az alkonyat,
mint ha szellő jelzi
a förgeteget-
ezer pici jelből
tudtam jöttödet.
Mint tavaszi reggel
a nap sugarát,
fagyos téli este
jégcsap illatát,
mint az alma ízét,
tejet, kenyeret-
pedig nem is láttalak még,
úgy ismertelek.
Mint a fény az árnyat,
záport a virág,
mint patak a medrét,
madarat az ág,
mint sóhajos nyári éjjel
a fák az eget-
mindenkinél jobban téged
így szerettelek.

Donászy Magda :
Nagyanyónak
Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak
is van édesanyja.
Reggel mikor felébredtem
az jutott eszembe,
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe.
Egyik csokrot neked szedtem,
ödakünn a réten,
Te is sokat fáradoztál
évek óta értem.
Kimostad a ruhácskámat,
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni
kevés lenne ez a nap.
Köszönöm, hogy olyan sokat
fáradoztál értem,
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem.


Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.

Édesanyám
tulipánfa,
édes-kedves
minden ága.
Egyik ága
édes lelke,
hogyha sírnék,
átölelne.
Másik ága
kedves karja,
lázas testem
betakarja.
Édesanyám
tulipánfa,
engem ölel
minden ága.

Devecseri Gábor
Anyák napján, édesanyám...
Édesanyám, harmat voltam:
selyem rétre le is hulltam.
Virágokat nevelgettem,
hogy azután néked szedjem.
Harmat cseppje, eső szála,
könnyű fényt vont a szirmára.
Anyák napján, édesanyám:
ölelésed az én tanyám.
Az én tanyám: menedékem,
hozzád vezet boldog léptem.
Örömkönnyek szemedben...
Én ezért most, mondd, mit tettem?
Bokrétámat megkötöttem:
hímes csokor nőtt kezemben.
Virágos most a mi házunk,
anyák napján meg kell állnunk!
Meg kell állnunk, megpihennünk,
édesanyánk ünnepelnünk.
Könnyeidet nem hagyom:
gyorsan széllé változom!
Langyos szélből, arany ágból:
törülköző napsugárból:
Felszárítom könnyeidet,
arcodon csak mosoly lehet!
Mindig, mint a mai napon:
vígság legyen asztalodon!
Zenét hozok tenyeremben,
patak csobog énekemben.
Legszebb éjjel leszek álmod,
ahogy titokban kívánod:
künn a mezőn csikó szalad,
a patakban az aranyhalak.

Köszöntelek anyám
lila orgonával,
rózsafavirággal,
tuli-tulipánnal.
Köszöntelek anyám
édes gyermekszóval
áldjon meg az élet
minden széppel, jóval!
Könnyet sose ejtsél,
mosoly legyen szádon,
hisz te vagy a legjobb
nékem a világon!
Köszöntelek anyám
lila orgonával,
rózsafavirággal,
tuli-tulipánnal.

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.
Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.
Elkészült a madár,
nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.
Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.

Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak
is van édesanyja.
Reggel mikor felébredtem
az jutott eszembe,
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe.
Egyik csokrot neked szedtem,
odakünn a réten,
Te is sokat fáradoztál
évek óta értem.
Kimostad a ruhácskámat,
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni
kevés lenne ez a nap.
Köszönöm, hogy olyan sokat
fáradoztál értem,
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem.

Szabó Lőrincz:
Az anyák
Csak egy voltak kivétel, az Anyák
Szentek és ápolónők: a csodát,
a jelenést láttam bennük. A nagy
odaadást, az aggodalmakat,
a virrasztást, a könnyet, s mind, amit
a no szenved, ha otthon dolgozik,
a gondviselést. Hogy testileg mi a
férj, feleség s a család viszonya,
nem sejtettem-kutattam. Valami,
éreztem, előre elrendeli,
ki hol álljon, mi legyen, öröme,
bánata mennyi, milyen gyermeke,
és ezen változtatni nem lehet.
A férfi maga küzdi ki szerepét,
a nők az eleve elrendelés:
ők a béke, a jóság, puhaság a földön, a föltétlen szeretet...
Anyám, nyújtsd felém, öreg kezedet?

Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

Oly fénylő a pillantásod,
mint égen a csillagok.
Felém nevet kedves arcod,
ha megjöttem, itt vagyok.
Úgy ölel át féltő karod,
mint dombok a völgyeket,
melengető, kósza szellő
a májusi zöld gyepet.
Kacagásod oly gyöngyöző,
mint erdőn a kispatak,
amikor a lombok közül
csörgedezve kiszalad.
Hangod bársony melegével
kényezteted lelkemet.
Pihentető meséd után
minden álmom szebb lehet.
Fürgébben ver most a szívem,
úgy lüktet, és kalapál…
Ő is tudja, nincs szebb ünnep,
e májusi szép napnál.
Minden egyes dobbanása
jóságodat köszöni.
Az én édes, tündérlelkű
jó Anyámat köszönti.

Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?
Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!
Ámde én nem hagylak téged,
tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.

Anyád szemében
ott a nap;
sugarai rád hullanak,
hogy nőj te szépen.
Anyád szemében
ott a hold,
beteg, ha voltál, rád hajolt
a lázas éjben.
Anyád szemében
ott a víz;
a könny, ha utad félre visz,
jaj! baj ne érjen...
Anyád szemében
ott a tűz:
ha csüggednél, szívedbe tűz,
lobogjon, égjen!

Horváth István:
Anyanyelvemben őrizlek téged
Anyám a hangod nem hallom többet.
Anyanyelvemben őrizlek téged.
Szavaid szívem mélyén dübörögnek.
Úgy zengik vissza a mindenséget,
ahogy azt tőled szóval tanultam.
Kis nép nyelvén, de Anyám, tiéden.
Anyám vagy, s én is fiad, ki voltam.
Ez nem szégyenem se büszkeségem.
Anyám vagy! Most már csak a szavakban!
S, hogy többé hangod, jaj, nem hallhatom,
drágább a szavad, mélyebben dobban.
Nincs a földön oly kincs, se hatalom,
mely megfolythatna fiad ajkán.
Dédunokád is őrzi „Vénanyót”.
Nem kell előtted pirulnunk, Anyám,.
Megőrizzük, mit ajkad ránk hagyott.

Fazekas Anna:
Köszöntő
Hajnaltájban napra vártam,
hűs harmatban térdig jártam,
szellő szárnyát bontogatta,
szöghajamat fölborzolta.
Hajnaltájban rétre mentem,
harmatcseppet szedegettem,
pohárkába gyűjtögettem,
nefelejcset beletettem.
Hazamentem, elpirultam,
édesanyám mellé bújtam,
egy szó sem jött a nyelvemre,
könnyem hullt a nefelejcsre.
Édesanyám megértette,
kicsi lányát ölbe vette,
sűrű könnyem lecsókolta,
kedves szóval, lágyan mondta:
„Be szép verset mondtál, lelkem,
be jó is vagy, kicsi szentem!"
S nyakam köré fonva karját
ünnepeltük anyák napját.

Barnaszemű édesanyám
Úgy szólítom: Anyuka,
Anyukám a pocakjában
Hordott engem valaha.
Anyukámnak anyukáját
Úgy hívom, hogy Nagymama,
Süteményt süt, gombócot főz,
Messze száll az illata.
Nagymamának anyukáját
Úgy hívom, hogy Dédmama,
Dédmamának kertje is van,
Közepén egy fügefa.
Dédmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Ükmama,
Ükmamának volt sok tyúkja,
Meg egy büszke kakasa.
Ükmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Szépmama,
Hajában a gyöngyös párta,
Derekán a rokolya.
Szépmamának anyukáját
Úgy hívják, hogy Ómama,
Tizenhárom leányának
Egyike volt Szépmama.
Hogyha nekem gyermekem lesz,
Akkor leszek anyuka,
Anyukámból nagymama lesz,
Nagymamámból dédmama.
Anyuka és Nagymama és
Dédmama és Ükmama,
Szépmama és Ómama is
Egymásnak mind rokona.


Megsúgok egy titkot halkan,
el ne áruld senkinek!
Kukkants be majd egyszer hozzánk,
hogyha nekem nem hiszed.
Szárnyait és angyalhaját
én láthatom, senki más,
nem lehet ő, csak egy angyal
angyal bizony, nem vitás.
Este, mikor ágyba bújok,
hozzám hajol, betakar,
mesét olvas - kettőt-hármat -
nem távozik egyhamar.
Kakaót főz, mikor reggel
felkelek az ágyamból,
az iskola kapujában
búcsúzóul átkarol,
aztán fürgén tovalebben
- s hogy ne sejtse senki meg,
angyalszárnya láthatatlan -
s embermódon elsiet.
Később, mikor otthon vagyunk,
fény rezdül a nyomában,
s újra csillan angyalhaja
ott, az esti homályban.

József Attila
Nem tud úgy szeretni
Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kivántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kimélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

Zelk Zoltán:
Este jó, este jó
Este jó, este jó
este mégis jó.
Apa mosdik, anya főz,
együtt lenni jó.
Ég a tűz, a fazék
víznótát fütyül
bogárkarika forog
a lámpa körül.
A táncuk karikás,
mint a koszorú,
meg is ha egy kis bogár:
mégse szomorú.
Lassú tánc, lassú tánc
táncol a plafon,
el is érem már talán,
olyan alacsony.
De az ágy, meg a szék
messzire szalad,
mint a füst, elszállnak a
fekete falak.
Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is mint a füst,
mert könnyű vagyok…
Ki emel, ki emel
ringat emgemet?
kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet….
Elolvadt a világ,
de a közepén
anya ül és ott ülök
az ölében én.





HONLAPOM
(verseim, képeim, karaoke dalaim)
--> http://alliteracio.eoldal.hu.hu
Verseim-képeken






*
Összes versem itt >> http://www.alliteracio.eoldal.hu/cikkek/_-verseim-_
*
HONLAPOM: >>> http://alliteracio.gportal.hu
Idézetek














































*
HONLAPOM:
*
Tavasz




Csukás István: Tavaszi vers
Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.
Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.
Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.



Csanádi Imre: Tavasz-ébresztő
Ébredj
új tavasz,
jégtörő,
sugaras,
gallyat gombosító,
rügyet rojtosító,
mindenféle
madarat
víg versre tanító!


Petőfi Sándor: A gólya
Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.
Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.
Vele töltöttem a gyermekesztendőket.
Komoly fiú valék.
Míg társim a hazatérő tehéncsordát
Estenként kergeték:
Én udvarunkon a nádkúp oldalánál
Húztam meg magamat,
S némán szemléltem a szárnyokat-próbáló
Kis gólyafiakat.
És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe':
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.
Fölfelé vágytam én. Ah, ugy irigyeltem
Sorsáért a napot,
A föld fejére ő tesz világosságból
Szőtt arany kalapot.
De fájt, hogy estenkén megszúrják... mert hiszen
Foly keblébül a vér;
Gondolám: hát így van? hát aki világít,
Ilyen jutalmat nyér? - -
Kívánt időszak az ősz a gyermekeknek,
Mint anya jön elé,
Aki fiainak számára kosarát
Gyümölccsel terhelé.
Én ellenségeműl néztem az őszt, s szólék,
Ha gyümölcsöt hozott:
Tartsd meg ajándékod, ha kedves madaram,
A gólyát elcsalod.
Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.
Mikor tél multával fehér hó-subáját
A föld levetette,
S virággal zsinórzott sötétzöld dolmányát
Ölté föl helyette:
Akkor az én lelkem is felöltözék új,
Ünnepi ruhába,
S gólya-várni néha elballagtam egész
A szomszéd határba. -
Később, hogy a szikra lángra lobbant, ahogy
Ifju lett a gyermek:
Talpam alatt égett a föld, nekiesem,
És paripán termek,
S megeresztett kantárszárral vágtaték ki
A puszták terére...
Még a szél is ugyan nekigyürközött, hogy
Lovamat elérje.
Szeretem a pusztát! ott érzem magamat
Igazán szabadnak,
Szemeim ott járnak, ahol nekik tetszik,
Nem korlátoztatnak,
Nem állnak körűlem mogorva sziklák, mint
Fenyegető rémek,
A csörgő patakot hányva-vetve, mintha
Láncot csörgetnének.
És ne mondja senki, hogy a puszta nem szép!
Vannak szépségei,
De azokat, mint a szemérmes lyány arcát,
Sürű fátyol fedi;
Jó ismerősei, barátai előtt
Leteszi fátyolát,
S rajta vesz merően a megbűvölt szem, mert
Tündérkisasszonyt lát.
Szeretem a pusztát! be-bekalandoztam
Tüzes paripámon,
S midőn már ott jártam, ahol fizetésért
Sincs emberi lábnyom:
Lovamról leszálltam, gyepre heveredtem.
Egy futó pillanat
A tóra mellettem, s benne kit látok meg?
Gólya barátomat.
Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk
A puszta legmélyén,
Ő a víz fenekét, én a délibábot
Hosszasan szemlélvén.
Igy töltöttem vele gyermekségemet és
Ifjuságom javát,
Azért kedvelem, bár se' tolla nem ragyog,
Se' szép hangot nem ád.
Mostan is kedvelem és úgy tekintem én
A gólyamadarat,
Mint egyetlen valót, mely egy átálmodott
Szebb korból fönnmaradt.
Megérkezésedet még mostan is minden
Esztendőben várom,
S kivánok szerencsés útat, ha távozol,
Legrégibb barátom!

Móra Ferenc: Fecskehívogató
Villásfarkú fecskemadár,
jaj de régen várunk!
Kis ibolya, szép hóvirág,
kinyílott már nálunk!
Fátyolszárnyú kis méhecskék
zúgva-döngve szállnak.
Cifra lepkék, kék legyecskék
ide-oda járnak.
Rózsa, rózsa, piros rózsa
nyitogatja kelyhét;
itt a tavasz, lessük, várjuk
a csicsergő fecskét.



Donászy Magda: Hóvirág
- Hóvirágom virágom,
mi újság a világon?
- Véget ért a hosszú tél?
simogat az enyhe szél,
melegebben süt a nap,
újra szalad a patak.
Hallottam a cinegék
Kikeleti énekét
Tavasz jár a határon.
- Ó, be szép ez, virágom!




Drégely László: Itt a tavasz!
Víg a kedvem
Kint a réten,
Táncot járva
Egyszerre nézem
Fejem felett
Fenn az égen
Madár dalol
Jaj, de szépen,
Dala elszáll
Messze- messze,
Egészen a
Fellegekbe.
Kerekecske,
Dombocska,
Kisütött a napocska
Felhő mögül kandikál
Itt a tavasz,
Ébredj már!



Fésűs Éva: Áprilisi tréfa
Fütyörész egy pajkos
szélgyerek,
bolyhos barkaágak
lengenek,
ragadós rügyecskék
bomlanak,
pilleszoknyát szárít
déli nap.
Odafent egy felhő,
csöpp fodor,
égi réten árván
bandukol,
eltévedt a szélben,
pityereg,
könnye futó zápor,
lepereg.
Iszkol a sok hangya,
hazafut,
de mire elérnék
a kaput,
áprilisi zápor
el is áll,
jót nevet a huncut
napsugár!


*
*
Tinkmara fotóblogjából
( http://tinkmarashots.freeblog.hu/archives/2010/04/12/Viragom_viragom/ ) két gyönyörű kép:


*
HONLAPOM:
*
Húsvét

Bíró András: Ez a húsvét
Ez a húsvét olyan ünnep,
fák, virágok megzsendülnek,
mintha húznák-vonnák őket,
oly sebesen, gyorsan nőnek.
Ez a húsvét olyan ünnep,
fiatalok megszédülnek,
összebújnak, sugdolóznak,
szavakból szép jövőt fonnak.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Szelek, vizek megperdülnek,
Hol a napfény, hol a zápor
Nyes nagyobb részt a határból.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Sírás és bánat, elülnek.
Minden örül, hogy létezhet,
Hogy nagy lélegzetet vehet.
Ez a húsvét olyan ünnep,
Bocsánata van a bűnnek
Fönt a hegen az a Kereszt
Új élet útjára ereszt.
A tél szennyét mind lemosva
Készülődünk a holnapra,
A pünkösdre, szép pünkösdre,
Lángos csodák jövésére.
Szirmos jövőnk féltve, óva
Készülődünk még nagyobbra,
El nem érhető csodára:
Örökös harmóniára.











Itt a húsvét, eljött végre,
A szép lányok örömére.
Mert a lányok szép virágok,
Illatos víz illik rájok.
Kit húsvétkor nem locsolnak,
Hervadt virág lesz már holnap.
Ne fuss el hát, szép virágom,
Locsolásért csók jár, három!

Rózsavizes húsvét napját jöttem ma kívánni,
Nem szeretnék a lányokra nagyon sokat várni!
Ez a pár csepp jó szagos víz úgy használ a lánynak,
Mint a réten a gyöngyharmat a nyíló virágnak.
Olyan lesz az arcuk tőle, mint a hamvas virág,
Örömünkben együtt örül a megváltott világ.
Megváltónk is együtt örül az egész világgal,
Ajándékozzatok meg hát egy hímes tojással!

Pálinkás jó reggelt kívánok e háznak,
Főképp a dolgos szülők jól nevelt lányának!
Elmondom én gyorsan jövetelem célját:
Megöntözöm most a környék legszebb lányát.
Kívánok e háznak hát mindenből eleget,
Főképp békességet, egészséget és szeretetet!


































































*




HONLAPOM
(Simon Ágnes versei, képei, dalai ):
